Pilhál Times

Pilhál György (Magyar) Ideje

Nincs mit tenni: a Magyar Nemzet tősgyökeres publicistája, Pilhál György nem régiben a Magyar Időkhöz igazolt – teljesen „váratlanul”. Január 17-én lebegtette meg a PestiSrácok.hu (fiával, Pilhál Tamással az élén, aki az egyik főmunkatársuk); a Magyar Idők sem hagyhatta szó nélkül (értelemszerűen); majd a Válasz.hu fordult közvetlenül a Nemzet főszerkesztő-helyetteséhez, Szerető Szabolcshoz, hogy pontosabb képünk legyen a „fordulatról”.

Szerető beszámolóját olvasva nem ért megütközés: indulatos, egyben cinikus elválás lehetett szó, beszéd és kézfogás nélkül. Máshogyan ezt nem is tudom elképzelni. Pilhál György alakja Szerető elbeszélésében összeolvad az egy flekkes publicisztikái nyújtotta színvonallal és életérzéssel. Aki rendszeres követője volt a Magyar Nemzetnek az elmúlt nagyjából 17 évben, tudja, miről van szó.

Pilhál publicisztikái félreismerhetetlenek, hiszen – ahogyan többen nyilatkozzák róla – tényleg mindenről tud éppen akkora mennyiségű véleményt formálni, amennyi kb. 1800 karakterben, tehát alig 15-20 (tő)mondatban elfér. Mit lehet egy ekkora mennyiségbe belezsúfolni, hogy teljes értékű közlésnek tűnjön? A rögvalóságot körítés nélkül? Szalonkommentár- vagy protestszerű megnyilvánulást, amely egy közéleti blog alá épphogy elfér? Egyszerűen nem lehet akkurátusabb Pilhál zsurnalizmusára a komment kifejezés, mint bármikor máshol. Mintha egy random kocsmai beszélgetés random kiragadott részletét olvasná a nagyérdemű.

dsc_0598uto2_930.jpg

Írásai látszólag kerülik a sallangokat – de csak látszólag. Akarva akaratlan közhelyekbe bocsátkozik a felszínen evickélve. Ne menjünk túl messzire: a 2016. november 14-ei Nemzetben publikált cikkét („Forradalmi, munkás, paraszt...”), melyben az 1956 novemberében létrejött Nagy-Budapesti Központi Munkástanács erőszakos felszámolásáról emlékezett meg, azzal zárja, hogy

„Aztán pillanatok alatt megalakult az új »érdekvédelmi« csapat, a Szakszervezetek Országos Szövetsége, a SZOT, amelynek első dolga volt lemondani a sztrájkjogról... »Rend« lett az országban. Ki pórázt kapott a nyakába, ki kötelet.”

Éles, ám igen nyers meglátás, akár történelemórákba is illő lehetne (nem biztos). De hát mire is számíthat az ember ilyen terjedelmi korlátok mellett született írástól. Ezzel kell beérnünk. Egyébként is jellemző stílusára a csattanószerű lezárás, amivel gyakran mintegy kettévágja a gondolatmenetet. Mónika-show című, november 25-én megjelent írása Dopeman bírósági felmentését piszkálta meg (emlékezetes: 2013 szeptemberében az Együtt-PM-hez közel álló, Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes tüntetésén a „ledöntött” Orbán hungarocellszobrának a fejét rugdosta, ami eljárást vont maga után, ebből jött ki szárazon). Ez esetben igencsak szórakoztató írásról beszélhetünk: mint Pilhál írja

„A Fővárosi Törvényszék [...] meghozott jogerős ítéletének értelmében teljesen rendben van a dolog; szimbolikus miniszterelnökfejjel bárki bármikor állampolgári jogon futballozhat (dekázhat, lábtengózhat stb.)”

Majd amikor Dopeman szavait idézi fel, melyek szerint kár, hogy maga a miniszterelnök nem lehetett jelen a tárgyalásokon, Pilhál azzal zárta sorait, hogy „gondolom, Orbán Viktor is sajnálja...” Hallani a papír csörgésén keresztül is, hogy milyen elemi erővel csapja le a labdát. Ha nem éppen a fejét, de hogy kinek, azt rábízza az olvasóra. Az agytekervényeim helyett inkább csak a rekeszizmom érzem – nevetés közben.

dsc_0599uto1_930.jpg

De lám, ha megnézitek, az sem mondható, hogy hiába jött volna el a Nemzettől: a Magyar Idők január 31-ei számában már egészen önfeledten röhögte körbe a mai kormány (és Putyin) ellenes tüntetést Maradnak a fütyülőjüknél címmel.

„Nem leszólni akarom a tervezett műsort (előre megteszik azt majd a füttykoncert utáni kommenthegyek), de az ember valahogy leleményesebb akcióra számított Szigetvári Viktortól. Hol van az a melldöngetve emlegetett liberális szürkeállomány? Már csak füttyögésre futja? Ez elég ciki...”

Hát, na.

Tehát változatos, finoman a felszínen evickélő írások ezek, melyeket ezentúl a Magyar Időkben élvezhetünk. Na, de mindegy is. Érdekel ez engem? Kicsit, mert miután hazatértem külföldről, és lekaptam egy Nemzetet egy hipermarket újságos standjáról (viccesen hangzik, tudom), szembesültem vele, hogy Pilhál megszokott flekkje helyett közvetlenül a Vita & Vélemény-rovat tetején Marabu karikatúrája kapott helyet. Talán nem is áll egymástól messze a kettő. Pilhál írásai is gyakran karikatúrába, ha nem önmaga karikatúrájába csapnak át.

De nézzük a jó oldalát: Pilhál rovata új névvel (Paca) megkapta a régi helyét: közvetlenül a vezércikk alatt. Úgy érzem, ez a hang inkább beleillik a militánsabb kormánypárti szólamba.